Bányai Tamás rendszeresen indul triatlon (Ironman, Ironman 70.3 - más néven: "fél ironman"), extrém triatlon és futó (aszfalt,terep) versenyeken, ami nem csupán fizikai kihívás, hanem olyan mentális próbatétel is, ahol ugyanúgy szükség van kitartásra, fegyelemre, önismeretre és fókuszra, mint a mindennapi munkában.
Miért választottad a triatlont, és mit szeretsz benne a legjobban?
Közel 30 éve sportolok versenyszerűen és mindig is szerettem a fizikai teljesítőképességem határait feszegetni. A triatlon - és azon belül is az Ironman (3,8 km úszás, 180 km bicikli, 42 km futás), amely a világ egyik legkeményebb, napon belüli állóképességi versenye, olyan fizikai és mentális kihívás, ahol 10-12 órán keresztül kell, sokszor 30 fok feletti hőségben megállás nélkül versenyezni.
Nemcsak az izmok, ízületek, csontok és a keringés hatalmas terhelése, hanem a kitartásé, az akaraterőé, a fegyelmezettségé és az önismereté is.
Ezeken a versenyeken mindig tanulok valami újat önmagamról, a határaimról és arról, hogy semmi sem lehetetlen.
Hogyan segít a sport abban, hogy a munkában is jól teljesíts?
Minden edzés valamilyen célt szolgál. Minden cél valahova vezet, ahova szeretnénk eljutni. A legtöbb célért nagyon keményen meg kell dolgozni. Ez ugyanúgy igaz a sport és a munka világában is.
Csak a hónapokon, éveken át tartó kemény munkával lehet elérni a céljainkat, de a befektetett munkának mindig meglesz az eredménye.
Ahogy a sportban sem biztos, hogy elsőre jön a legjobb eredmény, úgy a munkában sem biztos, hogy elsőre jön a siker. De ha megvan az akarat, a kitartás és az elszántság, akkor előbb vagy utóbb, de biztosan eléred a célod.
Mi hiszünk benne: egy jól működő csapat nemcsak szakmailag felkészült, hanem mentálisan is stabil, a pihenés pedig ennek az egyik alapfeltétele.
Lőrincz Zoltán nemrég teljesítette a Kazinczy teljesítménytúrát – ami egy 200 km gyalogtúra az Északi-középhegységen keresztül. Komoly fizikai és mentális próbatétel, ami koncentrációt, tervezést és kitartást igényel.
Mi motivált arra, hogy teljesítsd a Kazinczy túrát, és mit adott neked ez az élmény?
2010-es évek elején kezdtem el túrázni a gyerekeimmel és a barátommal, belépő szinten, és ehhez kapcsolódva megízleltük a teljesítménytúrázás világát (adott táv, adott időn belül, ellenőrző pontok érintésével történő teljesítés). Jó bulinak indult: volt benne teljesítménykényszer és verseny alap szinten, végén finomságok várták a teljesítőket. A teljesítések magával húztak, hosszabb távok meredekebb kihívások felé, amelyek már igényeltek felkészülést, mind mentális mind fizikait. Mérföldkövek: sok- sok 50 km túra, aztán a Kinizsi 100-ok, amely már egy egész napot felölelő megterhelés.
Így értem el tavaly az ikonikus Kazinczy emléktúra 200-as távjához, amely egészen más kategória. Nekem egy Rubicon, és hogy mit adott a közvetlen élményeken és megpróbáltatásokon túl? Azt a bizalmat magamban, hogy éljek a lehetőséggel tavaly, amit az mBit vagy Bán Krisztián tudott számomra megvillantani.
Miben hasonlít szerinted egy ilyen túra a szakmai kihívásokhoz?
Egy ilyen túrán ritkán mész végig ugyanazzal a társsal, vagy teljesen egyedül. Mindig vannak olyan szakaszok, amelyeken vagy te csatlakozol valakihez, vagy mások csatlakoznak hozzád, vagy éppen te tudsz segíteni az aktuális társadon (szóval, frissítővel, egyszerű jelenléttel) vagy éppen te szorulsz rá ugyan erre. Ha figyelsz könnyen megtalálhatod az analógiákat a szakmai kihívások tekintetében is, de talán az élet sok területén, ahol küzdhetsz egyedül és nyerhetsz is vagy éppen kiszállsz (Kazinczyn tanultam, nincsenek feladók, inkább csak éppen most kiszállók). Egy ilyen extrém túrán esszenciálisan kapod meg a felismerést, hogy képes vagy döntést hozni, meddig mész el és mikor szállsz ki. Véleményem szerint a szakmai kihívásokban ugyanezek történnek velünk csak más köntösben.
